A helyszín

Debrecen városközpontjának nyugati bejárata a Miklós kapu városrész. A városmagot körülölelő vadonatúj kiskörút és a belvárost határoló nagykörút között helyezkedik el. A kiskörút új szakasza a város legdinamikusabban fejlődő területe, alig két év alatt szinte teljesen beépült lakóépületekkel, üzletekkel és egy nagyméretű - teljes készültsége után - közel 1 000 főt befogadni képes AGÓRA irodaházzal. Korábban itt épültek fel a város legnagyobb állami intézményi beruházásai; az Ítélőtábla, az Ügyészség, a Bíróság, valamint egy jelentős irodaház. Jelenleg is több nagy építkezés zajlik, ezek közül az egyik a Déco Apartmanház, amelynek beruházója és tervezője azonos a Déco Stúdió Apartmanokéval. A területen egyre kevesebb szabad telek található.

A körútra tervezett lakásokat pillanatok alatt elkapkodták, miközben a befektetések értéke két év alatt több, mint 50%-kal növekedett. A legnagyobb kereslet a garzonlakásokra és a másfél szobás lakásokra van, de ilyen lakásokhoz szinte lehetetlen hozzájutni. A garzonok a panelházakban magas áruk és ellenére is szinte azonnal elkelnek- ráadásul felújítás után sem tudják kielégíteni a legújabb hanggátlási és hőtechnikai szabványokat, és a lépcsőházak és közös helyiségek sem tudnak versenyezni egy új építésű ingatlannal.
A közelben lévő üres telek sok ezer négyzetméteres beruházásra alkalmas. Annak elkészülte a terület értékét várhatóan jelentősen növelni fogja, hasonló módon a kiskörút irodaházainak megjelenéséhez.


Közlekedés

A Déco Stúdió Apartmanok közlekedés szempontjából is a legjobb helyen épülnek. Gyalog a következők érhetők el:

1 perc:
troli, autóbusz, taxi, patika
4 perc:
óvoda, általános iskola-Szoboszlói út
távolsági buszpályaudvar, most épülő új Agora Irodaház
5 perc: Apolló Mozi, orvosi rendelő, általános iskola-Vásáry utca
7 perc: villamosmegálló, buszmegálló, McDonald's
10 perc: Hal köz szórakozóhelyei és éttermei, Fazekas Gimnázium, Svetits Gimnázium
12 perc: Kossuth téri sétálóövezet, vasúti pályaudvar, Csokonai Színház, Tóth Árpád Gimnázium
15 perc: Tesco Extra, Kölcsey Központ, Fórum Bevásárlóközpont
Az egyetemek tömegközlekedéssel átszállás nélkül érhetők el, a Kassai úti Campus és a Kossuth Gyakorló Gimnázium trolival, az Agrár autóbusszal (a megálló egy percre van), az Orvosi és a Természettudományi Karok villamossal (megálló 7 perc gyalog).
A két körút közelsége miatt gépkocsival és tömegközlekedéssel nagyon könnyen és gyorsan el lehet jutni az oktatási intézményekbe és a most épülő gyárakba, ipari parkokba egyaránt.
A ház előtt megy el a kerékpárút, amely összeköttetést ad a város bármely pontjával.